Kedves Látogató


A honlap létrejöttének ötlete a Bükk, a gyönyörű környezet, a szelíd dombok, a suttogó erdők és lakói, a hullámzó tó és környéke, a kisvasút közelsége iránti szeretetünkből fakadt.  Mindannyian jól érezzük itt magunkat; van, aki sokat barangol a környező erdőkben, van, aki a horgászatban leli örömét, de mindannyian szeretjük csinosítani a telkeinket, ezzel együtt kellemessé varázsolni egymás melletti életünket. Sok-sok emlékezetes órát töltöttünk fárasztó munkával, bohém szórakozással, komoly és kevésbé komoly társalgással. Nekünk öröm azt látni, hogy egymást segítve hogyan alakul az elképzeléseink szerint széppé és derűssé a környezetünk.

                Sajnos rajtunk kívülálló okok miatt nem mindig sikerül terveinket megvalósítani. Ám küzdünk azért, hogy a gondjaink megoldódjanak és teszünk is érte. Ezért is alakítottuk meg a „Bükk-Liget-Erdő-Mező-Kert Barátai Egyesületet”, ami vélhetően közelebb visz bennünket céljaink eléréséhez.

                A kiránduló, ha erre vetődik, bizonyára kellemes emlékekkel tér haza, még akkor is, ha rossz utakat, néhol ápolatlan területeket és a tájba nem illő dolgokat talál. Reméljük, ha legközelebb erre jár ezek a gondok már csak a múltból visszasejlő árnyak lesznek.

                Valamennyi „Telkes” nevében sok szeretettel köszöntünk Mindenkit, aki a Bükki Nemzeti Park határában lévő varbói zártkertek tájékán barangol, akár személyesen, akár virtuálisan! Szeretnénk, ha a honlapunkon való kalandozás ösztönözné Látogatóinkat arra, hogy kirándulásaik célpontja Varbó és környéke legyen!   (Google térkép)

 


           Ha a telkekkel, vagy azokkal kapcsolatos hirdetéseket szeretnél közölni  ide írhatsz!

           Küldd el a hirdetés szövegét, képeket is tölthetsz fel!  Teljesen ingyenes!

           Hirdetésed a jobboldali menüsorban lesz látható, "Hirdetések" címszóval.                                                                 


 

Linkek:



          ^ Ugrás a lap elejére

 


          Keresés a honlapon

xxx








varboitelkesek.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!








0,221 mp